
Na ezt a filmet is sikerült megnéznem az első három rész után
Szerencsére ugyanúgy hozta Bruce Willis az előző részekben már megszokott másnapos, halál nyugodt rendőrt, aki gyakorlatilag bármilyen hihetetlenül veszélyes helyzetből is képes pár karcolással kijönni
A történetben természetesen megint Bruce Willis az, aki egyedül szembeszáll a gonosz ellenséggel, akik ezúttal az egész Egyesült Államokat készek visszarepíteni a kőkorszakba. Egy tehetséges hacker segítségével ugyanis betörnek az FBI rendszerébe és átveszik az irányítást olyan alapvető funkciók felett, mint a közlekedés, vagy a telefonok. Erre persze káosz uralkodik el mindenhol, amit a kormány persze képtelen megoldani McClane nyomozó segítsége nélkül
Ki gondolta volna
Egy kis fűszerezésként most találkozhatunk McClane lányával is, aki megjegyzem ugyanazzal a modorral van megáldva, mint édesapja
Nincs is könnyű dolguk vele, amikor elrabolják
Feltűnik még egy fiatal srác is, az a hacker, aki akaratlanul hozzásegítette a terroristákat az FBI rendszerének feltöréséhez és az ún. tűzvész elindításához. A tűzvész gyakorlatilag a legfontosabb, legalapvetőbb funkciók egymás utáni kiiktatását jelenti, melynek következtében az egész rendszer, az egész ország összeomlik.
A film alapvetően tetszett, pontosan azért, amiért az első három részt is imádtam
McClane fura modora, a hihetetlen poénok és azok a már-már nevetségesen valószerűtlen jelenetek…lsd mikor egy rendőrautóval leszedi az ellenség helikopterét. Az azért, ha 6 millióból egyszer is bejön, még akkor is sok
Na meg, amikor egy zuhanó kamionból egy vadászrepülő szárnyára esik, ami épp készül lezuhanni….de persze ezt is megússza pár komolyabb sebbel
A lényeg, hogy él és még kinyír minden rosszfiút
A hangulat tehát ugyanaz, mint amit annyira megszerettünk az előző részekben. Egy tökéletes kikapcsolódás estére. Szóval ajánlom mindenkinek
Egy vérbeli akciófilm…tagadni sem lehet



