Lehet, hogy saját elhatározás híján meg sem néztem volna ezt a filmet, ha a barátom nem ragaszkodik hozzá, ami megjegyzem – így utólag – nagy hiba lett volna A Hitman ugyanis nagyon tetszett, jól hozta a számítógépes játék hangulatát…néhány apró hibától eltekintve.

Aki ismeri a játékot és látta a filmet is, biztos egyetértene velem abban, hogy a készítők tökéletesen eltalálták a főhőst alakító színészt, hiszen Timothy Olyphant mind arckifejezésében, mind járásában szinte tükörképe lehetett volna a játék 47-es ügynökének. Erre tett rá egy kanállal a gyakori, felülnézeti kameraállás, ami egyértelműen azt az érzést keltette bennem, mintha magával a játékkal játszanék, és én irányítanám a folyosón sétáló kopasz fickót. Az akciójelenetek természetesen ugyancsak a film számítógépes megfelelőjét idézték fel, ami igen sajátságos, kifejezetten élvezetes hangulatot hozott létre.

Az egyetlen problémám a filmmel talán az volt, hogy szerepett kapott benne egy két, hollywoodi túlkapás is, amik azonban rombolták ezt a kezdetben tökéletes párhuzamot játék és film között. Gondolok itt az orosz csajszira, akivel közelebbi kapcsolatba is kerül a főhős, bár a testiség azért elmaradt – a fene! Ezt a kibontatlan érzelmi szálat pedig oda nem illőnek éreztem…főleg a vonatos, kimondottan érzelemdús jelenet kapcsán.

A film egyáltalán nem hosszú, mégis teles teli van klassz jelenetekkel, amik főleg a látványos akcióra épülnek. A készítők tehát majdnem teljesen képesek voltak kielégíteni azt az igényt, hogy a film visszaadja a sokak által játszott számítógépes játék hangulatát. Bár nem vagyok egy nagy játékos de kijelenthetem, hogy ez igen jól sikerült nekik

Szóval, ajánlom mindenkinek! Nézzétek meg nyugodtan!