Végre van egy kis időm pihengetni, meg a postokkal foglalkozni, így tarthatom magam az ígéretemhez és nekiállhatok írni az Angel 5. évadajának részeiről. Kezdjük is mindjárt a szezonnyitó epizóddal, ami úgy érzem nagyon ütősre sikerült. Előrevetítem viszont, hogy bárminemű, a korábbi évaddal kapcsolatos kérdésre, észrevételre képtelen vagyok reagálni, ugyanis – bár szégyellem bevallani – azt az évadot nem láttam teljes egészében :S
Ezért volt az, hogy már a legelején felmerültek bennem olyan kérdések, hogy hogyan kerültek az egyik legfőbb gonosz, a Wolfram and Hart élére Angel és társai, amikor ők a jó ügyért harcolnak. Aztán végülis kiderült, hogy igazából az ügyvéd cég forrásait, kapcsolatait és eszközeit szeretnék felhasználni a gonosz elleni harcban, és gyakorlatilag belülről legyőzni azt. Érdekes és mint később kiderül, elég nehéz és veszélyes feladat ez, ami viszont kellően sok poénos jelenetet generál a részek során
Aminek ugyebár nagyon tudunk örülni
De térjünk is vissza az első részhez. Az intro a régi, a szereplők ismerősek, kivéve az idegesítő szöszit, Eve-t, aki valami iszonyatosan irritáló személyiséggel rendelkezik
Én nem tudom – vagyis már tudom, de az első rész nézése közben még nem tudtam
– hogy milyen szerepe lesz, de tuti semmi jó. Elviekben ő a felső vezetés és Angel közti kapocs, kommunikációs híd, ha úgy tetszik
Régi szereplők is feltűnnek, vegyük csak Harmony-t, aki Angel titkárnője lesz. Na az a nő nem normális
De hát pont ezért szeressük
Ízelítőt kapunk az Angelékre váró, kétes célú feladatokból is, melyek sokszor elbizonytalanítják a jóért küzdő csapatot, hogy valóban a helyeset teszik-e. Itt van mindjárt egy olyan emberke, akit nagyon utálunk, hiszen saját fiába rejtett el egy nagy, biológiai fegyverként működő bombát. Na és őt kell megmenteniük a törvény kezétől…na szép. Ehhez lesz jó segítség a némiképp, jogi ismeretekkel feltúrbózott Gun, aki ezentúl sok okosságra fog minket megtanítani.
Az előző évadokhoz hasonlóan itt is kapunk bőven poénokat
Először is pótolhatatlanok a csodálatos énektehetségek, akik Lorne megérző-vizsgálatának vetik alá magukat. Ott van akkor még Angel is, aki gyakorlatilag kisgyerekként válogat a jobbnál jobb autók közül a mélygarázsban
De ez csak töredéke, szóval mindenki nézze meg magának az egész részt a valódi szórakozáshoz
Na és végül, de nem utolsó sorban, IGEN, megjelenik Spike is abból az amulettből – Buffy rajongók előnyben – amit a Pokol szája elleni harcban viselt. Spike akkor meghalt, élve elégett ( hüpp rész volt v.v ), de ezzel megmentette a világot. Most egy kicsit sem fura szituációban lép színre újra, aminek mi csak örülni tudunk
Igazából sokkal többet nem tudnék hozzáfűzni az első részhez. Így utólag egy nagyon jó sorozatról van szó, úgyhogy ajánlom mindenkinek! Na és persze Spike RULEZ!



Angel yay!
Alig várom a többi részről szóló cikkeket.
Erről jut eszembe, hogy ideje lenne már megírnom a Buffys posztot…
By: andyme on 2008. június 02.
at 23:10
Hát lehet, hogy egyelőre még várnod kell a többi Angeles postra
Először is, mert Pesten hagytam az Angel-es dvd-ket
A másk meg, hogy most nincs nagyon időm :S
By: thandy on 2008. június 04.
at 20:13
jó kis ismit dobtál össze de azért kihagytál pár fontos infót pl hogy az egyik legjobb(szerintem)karaktert kiírták a sorozatból Cordyra gondolok persze
igaz 1 azaz 1 részben benne lesz de az is inkább hüpppös rész lesz hamár itt tartunk mivel Spike is meghalt szerintetek lenne rá esély hogy Cordyt is felélesszék?már ha lesz 6.évad mert én sok helyen olvastam hogy lesz mge hogy nem biztos de nagyon ott van a levegőben megmajdha a képregényt befejezik abból lesz vmi esetleg sorozatként.
ha vki tud róla infót megköszönném ha leirná
By: nomad on 2008. Augusztus 20.
at 20:40
Hát igen…igaz hogy nagy veszteség, hogy kiírták őt a sorozatból. Azt nem tudom, hogy vissza fogják-e hozni, vagy hogy egyáltalán lesz-e következő évad. Erről nincs semmilyen infóm.
Szerintem viszont nem sok esély van rá, hogy még látni fogjuk. Lehet, hogy csak erre az egy részre “hozták vissza”….passz
By: thandy on 2008. Augusztus 21.
at 13:21