
Mondhatni, hirtelen felindulásból néztem meg a párommal a Képlet című filmet, mondván, hogy most már tényleg el kéne menni egyet moziba
És mivel más számottevő, és még nem látott film nem futott akkor, maradt a Képlet. De nem is bántam meg, hogy kifizettem rá a mozijegyet. Elég látványos egy film
Talán a legjobb tulajdonsága a filmnek, pont a látvány, hiszen a történet már ismerős lehet, ha nem is pontosan ebben a formában. A szereplők persze nagyot alakítottak, de hát nem is vártam rosszabbat Nicolas Cage-től. Én szeretem a filmjeit
Na de visszatérve a látványra. Összesen két, katasztrófának mondható balesetet és egy kisebbet látunk, ami mozis hangzással és nagy képernyővel, olyannyira élethűvé varázsolta a helyzeteket, hogy szinte azt éreztem, én is túléltem a balesetet, vagy ami még rosszabb, hogy mindez velem is megtörténhet és nem lehet túl kellemes érzés.
A film hangulatát kellőképpen fokozta a már-már fülsüketítő, idegesítő soundtrack, amit leginkább jellegzetes Hitchcock hangzásnak tudnék mondani. Mondjuk azt nem mondhatom, hogy nem passzolt a történethez, hiszen pont ettől lett minden jelenet igazán rejtélyes és a maga módján félelmetes.
Ami azonban nem tetszett a filmben, az a befejezés. A fura, fehér arcú fickók, akik egy szót sem szólnak, a befejezésnél megjelenő UFÓ, na meg az Ádám és Éva hangulatot kölcsönző új bolygó képe, kicsit nevetségessé tette a történetet. Valószínűleg jobban tetszett volna a történet, ha elkerülik valahogy a Föld pusztulását, vagy egyszerűen mindenki meghal, azt’ jó’van
Mondjuk nem nagyon tudom, hogy hogyan lehetett volna okosan befejezni a történetet. Úgyhogy lehet, hogy még a legkisebb rosszat választották a szerzők.
De ha már itt tartunk, akkor kiadnám feladatba, hogy ki hogyan fejezné be a Képlet című filmet? Jöhetnek hozzászólásokként a kreatív ötletek és megoldások
Hajrá Hajrá!
Akkor úgy tűnik érdemes megnézni. Mikor legutóbb moziban voltam választani kellett, hogy vagy ez, vagy a Vakság… így mivel ezt még nem láttam lehet következtetni melyik mellett döntöttünk. Úristen, hogy az mekkora film! Majd írok róla, ha lesz időm.
És az ajánlásoddal majd ezt is betervezem valamikorra.
By: andyme on 2009. július 15.
at 14:34
neked lehete nem teccika befejezés lehet másnak az teccik a legjobban az egész filmben,nem te vagy a világ közepe
By: lucky on 2009. augusztus 03.
at 1:20
Figyu, minden amit olvasol, egyetlen ember véleménye
Ettől még simán eltérhet bárki.
By: thandy on 2009. augusztus 03.
at 8:16
Nekem is a befejezés tetszett a legjobban a filmben bárcsak valójában is lehetne egy ilyen menedékbolygó az emberiség számára…
By: Hogan on 2009. október 19.
at 22:02
Nekem is tetszett a film, látványos is volt, bár a végéről azért még hiányzott valami …
By: Omen on 2009. október 31.
at 17:29