Sziasztok!
Úgy gondoltam, hogy eleget teszek a filmimádatomnak is, és szerkesztek egy ehhez kapcsolódó blogot. A filmeket mindig is imádtam, minden mennyiségben, és minden fajtában. Persze azért megvannak a kedvenc típusaim, de igazából nem ez alapján szoktam választani. Mindig is érdekelt a rendezés, a vágás, és a többi filmezéssel kapcsolatos tevékenység, azonban még távol van tőlem, hogy bejussak a Filmművészetire.
Rólam annyit, hogy a fősikolán kommunikáció szakot hallgatok. A filmeken kívül pedig nagyon szeretek nyelveket tanulni, azon belül is a spanyol a kedvencem. Nagyon szeretek sportolni, igazából itt is mindeféle sportot kipróbáltam már, vagyis elég nyitott vagyok az új dolgok felé, nem érem be egy dologgal, szeretek több mindnet megtapasztalni. Azonban a sportokon belül is van egy, amit midnennél jobban szeretek: foci rulz!
Egyébként ez már a második blogom, mivel már van egy, amiben animékről írogatok rendszeresen. Azonban mostanság egyre több film kellti fel az érdeklődésem olyan téren, hogy szeretnék írni róla, de nem akartam mixelni a kettőt, ezért gondoltam, hogy indítok egy másikat. Remlem tetszeni fog!