Szerző: thandy | 2007. október 12.

Prison Break (A szökés) 3 évad – első részek

PB

Itt a harmadik évad a mindenki által olyannyira szeretett Prison Break-ből, vagyis A szökésből!

Emlékszem, a második évad mennyire alul maradt a várakozásaimon. Azt a szezont véleményem szerint úgy ahogy van elrontották. Túlságosan unalmas lett, erőltetett fordulatokkal, melyek azt az érzést keltették bennem, hogy csak húzni akarják a sorozatot.

Ezzel szemben a harmadik évad nagy meglepetéssel szolgált. A készítőknek sikerült visszahozni az első évad jó kis börtönös hangulatát – bár kissé erőltetettnek tűnt, hogy a 2. szezon végén Scofield ismét egy börtönben köt ki – ami szerintem sokban hozzájárul az új season nagy sikeréhez.

Az így is már hatalmas fordulattal kezdődő sorozat – felcserélődnek a szerepek: Scofield a börtönben, bátyja pedig szabad – nem kevés meglepetést okoz, mondom ezt már így az első három rész után. Tehát el lehet képzelni, hogy mik jöhetnek még ezután🙂

A történet nagyjából annyit tesz, hogy a Cég, mely anno még a Burrows ellen koholt vádak miatt lett ismert a nézők szemében, most az öccsét, Scofieldot juttatják a Sona-ba, ami történetesen a legborzasztóbb börtön, ahova ember kerülhet. A foglyok külön életet élnek, a rendőrők, börtönőrök már régen kivonultak a falak közül…mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Erről a helyről kénytelen Scofield megszöktetni egy Whistler nevő fickót, aki valamiért nagyon fontos a Cég számára. Persze jön a szokásos elkaptam a szeretteidet és megölöm őket, ha nem teszed azt amit mondok történet annyi változtatással, hogy – remélem nem lövöm le senki előtt sem a poént – itt valóban be is valósul a fenyegetés. Scofield egyetlen szerelmének, Sara-na a feje egy kis dobozban köt ki, amit Burrowsnak címeztek. A helyzet tehát rosszabb nem is lehetne. Michealnek mindössze pár napja van arra, hogy kijutassa Whistlert a börtön falai közül, ahonnan gyakorlatilag képtelenség megszökni, hogy ezáltal megmentse Sara-t és LJ-t, akit szintén fogva tartanak, anélkül, hogy tudná, hogy Sara már rég nincs életben.

Lehet, hogy kicsit bonyolult volt a gondolatvezetésem, ezért elnézést kérek🙂 Legközelebb majd próbálok figyelni rá😀 Lényegében egy nagyon jó folytatásnak lehetünk szemtanúi, ami nagy valószínűséggel hasonló megdöbbentő fordulatokkal fog szolgálni, mint az első és második évad. Úgy gondolom ezt a sorozatot mindenkinek meg kell néznie!😀


Responses

  1. Mar remegek holnaputan a kovetkezo reszert. Nagyon hard lesz! :]

  2. Hát az biztos😀 Én is kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki ebből. De van egy olyan érzésem (vagy esetleg halvány remény🙂 ), hogy a Sara még nem halt meg és az valaki másnak a feje volt😀 De azt hiszem ez egyben csalódás is lenne, hogy áááá..ez kiszámítható volt😀

  3. En is ugyanezen az eszjarason vagyok ezzel kapcsolatban, bizok benne, hogy szivatas az egesz.

  4. Sziasztok!

    A segítségeteket kérem. Én is nagy PB rajongó vagyok, de a 3. évad részeinek letöltögetéséhez nem igazán konyítok. Valaki meg tudná szerezni nekem DVD-re kiírva magyar felirattal? Természetesen nem ingyen kérném! Minden megoldás érdekel, kérlek keressetek!

  5. Húha! Igazából én nem nézem ezt a sorozatot, szóval ezt majd Andi kollégával megkönzultálom.

    Addig is annyit tudok mondani, hogy próbálkozz ilyen letöltős oldalakon, mint az isohunt.com, ahova csak be kell írni a címet, és máris kidob egy rakattal. Azonban ez angol nyelvű oldal, és magyar letöltő oldalt most így hirtelen nem is tudok mondani…

  6. Sara Biztos hoyg meghalt! :8 mert eredetileg babát vár🙂

  7. Jah…ezt én is hallottam azóta😀 De legalább nem vmi hülye, fordulatnak egyáltalán nem nevezhető vmivel szedték ki a sorozatból. Így legalább mindenki meglepődhetett😄

  8. Ez nem lehet igaz,tuti hogy a fej sara-jé?Remélem nem.

  9. Hát úgy tűnik igen, hogy az övé…mivel tényleg ki kellett írni a sorozatból.

    De ha azt veszed, Linc csaját se kímélték😀 Ő két fekete szemeteszsákban végezte….

  10. ááááá meghal???? juj sarah pedig jó lett vna végre vmi happy end😀

  11. túl fogják játszani a sorozatot.most 13 részbe bepasszíroztak egy csomó mindent.gyorsan rosszfiút fognak csinálni Michaelből.oda a PB feeling.többet vártam a 3. évadtól:( akkor a 4. milyen lesz????

  12. Hát igen…én is csalódtam a sorozat végébe már. Annyira egyértelműek és kiszámíthatóak voltak már a fordulatok is, hogy nem is nevezném őket fordulatnak. Na meg az, hogy mindig valami közbejött a cserében :S Már túlzás volt. Inkább idegesítő, mint figyelemlekötő.

    A 4. évadra én is kíváncsi leszek, de nem sok reményt fűzök hozzá, hogy még visszahozzák a kezdeti feelinget :S

  13. Én mott olvastam hogy Sara nem hal meg mert a 4.évadban felfog tűnni :D:D:D:D:D

  14. Hmm…ilyet én is olvastam. Az igaz, hogy fel fog tűnni, de másik szereplőként. Szóval kijelenthetjük, hogy Sarah tényleg meghalt🙂 Azt nem tudom, miért tesznek be egy majdnem főszereplőt vmi mellékszerepbe, vagy nem tudom….de hát ők tudják…

  15. ez a legjob film en imadom mar aleg varom hogy milesz a vegen.minden resze kelene a filmnek csak nem tudom hogy honan szerezem meg az oszes reszt.

  16. Ez a 3. évad azért lett ilyen mert szrálykoltak a forgatókönyvírók és szinte a felére csökkent az évad😦 Ezért nem tudták úgy kibontani a történetet :S

  17. Sziasztok én is olvastam hogy visszahozzák a sarat és még a Kellerman és Maricruz is felbukkan a 4.évadban. Én arra vagyok még kiváncsi hogy mi lesz szegény Sucreval remélem kiszabadul valahogy a Sonából.

  18. remélem tényleg nem sarah feje van a dobozba,mert jo lenne ha happy end lenne a vége és össze jönnének:)szval remélem a iro valahogy visszahozza a sorozatba.PB FOREVER:p:)

  19. sziasztok én imádom a szökést mindig nézem

  20. nekem nagyon tetszik a szökés a legnagyobb rajongója vagyok!!!!!!!!!!!!!!

  21. Alegnagyobb sorozat, amit valaha is készítettek!!!!!!!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: