Szerző: thandy | 2008. január 30.

The Invasion – Invázió

 

invasion1

Végre mégegy jó film, ami lekötött az elejétől a végéig és amiben egy klassz színésszel is találkozhatunk. Nicole Kidman a szokotthoz hasonlóan nagyot alakított az Invázióban is, ami egy már talán elcsépelt témát, egy földönkívüli “támadást” közelít meg sajátos oldalról.

A film elején lezuhan a Földre egy űrsikló, amivel azonban idegen sejtek is érkeznek. Ezek a vírusszerű sejtek kezdik aztán megfertőzni az egész lakosságot, méghozzá teljes érzéketlenséget eredményezve az emberekben. Nicole Kidman egy pszichiátert alakít, aki először szembesül egy páciense kapcsán, hogy valami nincs rendben egyes emberekkel. Kisfia, mint az később kiderül, azonban immunis a vírusra egy korábban elkapott betegsége miatt, így őt próbálja kimenekíteni a fertőzöttek által ellepett Washingtonból. A terv kivitelezése persze nem egyszerű, mert a főhősnőnk is megfertőződött és mivel a vírus csak mélyalvás közben képes befejezni “munkáját” az elalvás ellen is küzdenie kell.

invasion3

A filmben nagyon tetszett a snittek használata, ugyanis sokszor felcserélték az egyes jelenetek sorrendjét. Nem úgy mutatták be őket, ahogyan valójában, időben egymás után következtek, amivel szerintem jól tükrözték a Nicole Kidman által játszott Carol Bennell zavarodottságát, szétcsúszottságát.

Az érzelemmentes félig-meddig földönkívüli emberek elég hátborzongatóra sikerültek, ami szintén dob a film hangulatán😀 Ahogyan zombikként mentek az utcán, vagy csak álltak és bámultak elég hatásos volt. Az viszont már a túlzott undorítóság határát súrolta, ahogyan ezek az idegenek által fertőzöttek továbbadták másokra a kórt. Muszáj volt ráhányni a többiekre?!😀 Most komolyan. Meg belehányni másnak az italába. Ez azért tényleg undorító😀

invasion2

Összességében tetszett a film, ami ahogy írtam sokban köszönhető Nicole Kidman színészi játékának is, illetve a fagyos tekinteteket jól adó statisztáknak😀 A vége viszont nem sikerült olyan túl jól a filmnek. Erőltetésnek éreztem a filozófiai gondolatokat így a végére, miszerint, ha úgy hozza a helyzet az ember bármire képes. Meg hogy bűnözés, háborúk stb. nélkül az ember igazából meg is szűnne embernek lenni. Ez egy kicsit túlzás volt szerintem, de még mindig nem rontott annyit a film egészén.

Szóval rajta…nézze meg mindenki, aki teheti!😀


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: