Szerző: thandy | 2008. február 15.

Lost 04×03

 

sayid

Na igen…ez a rész se volt egyszerű😀 Nem azért mert már megint csak kérdések merültek fel bennem válaszok helyett. Hiszen azt már megszokhattuk. Hanem, mert egy olyan perspektívát kaptunk most a sziget utáni életből, a megmenekült 6 fő egyikéről, amik aztán végképp összezavartak mindent😀

Azt tehát már tudhatjuk, hogy a megmenekült 6-ba beletartozik Hurley és Jack is, a 3. résznek köszönhetően pedig egy újabb tag kilétét tudhattuk meg, Sayid-ét. Őszinte leszek, rá nem igazán gondoltam😀 A legdurvább talán mégis az, ahogy a sziget utáni életét éli. Majdnem az egész epizód alatt kb annyit tudunk meg, hogy egyfajta bérgyilkos szerepét vette magára, aki egy adott lista alapján válogatja ki és öli meg az embereket. Érdekessss. A legmegdöbbentőbb dolog persze a végén derül ki. Méghozzá, hogy Sayid megbízója nem más mint Ben. Na ő hogy került ki a szigetről?!😀

Túl sok minden magán a szigeten nem történt eközben. Minden halad a megszokott norma szerint. Pontosan úgy, ahogy az ember elvárná. Maximum az a jelenet említhető meg, amikor a fizikus srác, Dan valami kísérlet folytán rájön a sziget egy nagy érdekességére. Valami időcsapda vagy mi lehet a sziget körül, ahogy én levettem – gyenge voltam fizikából nézzétek el nekem😀 . A llényeg, hogy ennek még biztos lesz jelentősége a későbbiek során is. Illetve magyarázattal szolgálhat arra, hogy miért olyan nehéz megközelíteni a szigetet….meg úgy egyáltalán megtalálni😀

Szóval kifejezetten tetszett a folytatás. De Uraim! Most már tényleg el kéne egy-két válasz is a sok kérdésre!😀


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: