Híd Terabithia földjére

Először is eléggé el voltam havazva az elmúlt hónapokban az iskolával, és a többi bloggal, meg mostanság mozi filmeket se láttam nagyon, ezért is kellett hanyagolnom a posztírást, ezért is szeretném megköszönni egyik blogtársam, Thandy munkáját, aki a folytonos, és magas színvonalú posztolással az egyik leggyorsabban növekvő blogok közé emelte fel ezt az oldalt. ^^

Most pedig én is szeretném megragadni az alkalmat, hogy visszatérjek a filmekhez, mivel nemrégiben volt kódolatlan az HBO, amin egy fantasztikus filmet volt szerencsém megnézni!

Igen… ez pedig a Híd Terabithia földjére! Az ismertető elején pedig szeretném kiemelni azt a kellemes meglepetést, hogy ezt az alkotást egy magyar ember rendezte, Csupó Gábor. Azonban magyar rendező ide vagy oda, amikor először találkoztam ennek a filmnek az ismertetőjével az a határozott vélemény alakult ki benne, hogy én az életben nem fogom megnézni, mert annyira nem érdekelt. Az alaptörténet ugyanis elég sablonosan hat: adott egy fiú, aki nem egy szociális jellem, fogalmazhatunk úgy, hogy egyetlen barátja sincsen, azonban minden megváltozik, amikor egy új lány érkezik az osztályba, aki felnyitja a fantáziáját, és egy általuk megalkotott világba vezeti.
Ez így elsőre egyáltalán nem lebilincselő, hiszen sokszor láttunk már ilyet, sok filmben megjelent már ez a kettősség: a valóság nehézségei és a fantázia felszabadultsága. A kettő mégsem kapcoslódik össze. A rendező két külön térben helyezi el mindkettőt, amit részemről nagyon jó töletnek találok. A fantázia helyszíne egy erdő, ami csak a kettőjüké: a fiújé, és a lányé, ott alkotják meg a saját birodalmukat, hogy elmeneküljenek, és kilépjenek a valóságból. Kivteles tetszett, hogy a fantázia tényleg nem valósult meg, mint oly sok filmben, de nem is maradt kétely bennünk valós voltával kapcsolatban. A rendező éreztette, hogy minden, ami a híd túloldalán történik, csak a két gyerek elméjében létezik. Eddig csak egy kellemes hangulatú családi filmet kapunk, és én erre is számítottam tőle, azonban a végefele történik egy hatalmas nem várt fordulat, ami miatta a néző (vagyis én) végigsírja a film maradék 30 percét! Egyszerűen az a rész teljesen kizökkent minket a gyermeki világból, vissza a valóságba, de ez nem sokáig marad így.

Természetesen nem akarom előre elmondani a film végét, azon lvasóink számára, akik még nem látták, mert szeretném, ha nekik is annyira tetszene mint nekem. Remek film, egy magyar rendezőtől… nem is gondoltam volna! Mindnekinek kötelező darabbá tenném!